Egész alakos kirakati babák tetoválása

2010/08/17

Kirakati baba

Egész alakos kirakati babákra több helyen is elhelyezhetünk tetoválást: karra, mellre, hátra, bokára… Ezek főleg akkor kaphatnak szerepet, ha fehérneműbe öltöztetjük a figurát. Ha tetoválásokat szeretnénk a babára, vegyünk szaküzletben különféle felragasztható tetkókat, amelyek vízzel lemoshatók, ezeket utána nedves ruhával vagy radírral könnyen eltávolíthatjuk.

Mielőtt azonban megkockáztatnánk, hogy a baba karját, mellét vagy hátát „megszépítsük”, először próbaképpen vigyünk fel egy részt vagy egy egész motívumot a baba talpára, várjunk 3-4 napot, aztán vegyük újra szemügyre az eredményt. Adott esetben a képet kis hullámok tarkítják, vagy már részben le is vált a testről, hiszen a baba műanyagból van, és a kép nem ragasztható sima felületre. Ha olyan a minta, mint amilyet vártunk, megtaláltuk a megfelelő anyagot. Próbáljuk meg óvatosan ismét eltávolítani. Csak így tudhatjuk meg, hogy fog kinézni a figuránk, ha egyszer valamikor el kell róla távolítani a matricát, és nem is okozunk nagyobb károkat, mert a babánk mindig a talpán fog állni.

Ha kiismerjük magunkat az airbrush technikában, természetesen elkészíthetjük magunk is a tetoválást az egész alakos kirakati babára. De ne felejtsük el a festék felhordása előtt először egy nem feltűnő helyen tesztelni a festék és a baba anyagának összeférhetőségét.

Szöke kirakati baba

A festékben jelen lévő oldószerek esetleg megtámadhatják a baba lakkozását vagy anyagát, és legrosszabb esetben a festék az anyag feloldásán keresztül szabályosan felfalja a kirakati babát. Tájékozódjunk előtte, hogy a festék oldja-e a műanyagot. (Ez a jelenség egyébként bizonyos műanyagragasztóknál is megfigyelhető.)

Ha semmilyen tapasztalatunk nincs a tetoválásban, inkább ne kezdjünk bele, különben kudarcot vallhat a kísérlet, és az eredmény egy csúnya tetoválás és a baba értékcsökkenése lenne.

Szegény kirakati bábuk: öregszenek és még híznak is – VIDEO

2010/08/16

Szegény kirakati bábuk: öregszenek és még híznak is

2010/08/09

Kirakati bábú

Kirakati bábú

Van egy klassz babánk, a legújabb ruhákat hordja és sosem panaszkodik: a kirakati bábuk az igazi szupermodellek. Még mindig biztos munkahelyük van a divatvilágban – akkor is, ha az évek múlásával újra és újra át kellett alakulniuk.

Először néhány évvel ezelőtt Spanyolországban büntették a kirakati bábukat néhány plusz kilóval. Így akart néhány cég az anorexia ellen harcolni. A cél az volt, hogy a valószerűtlenül vékony babákat legalább 38-as mérettel rendelkező kirakati bábukkal helyettesítsék.

Micsoda megtisztelése ez a kirakati bábuk hivatásának! A divatcégek és a spanyol egészségügyi minisztérium akciója végül is azt mutatja, hogy az igazi szupermodellek korában is még mindig példakép funkciót tulajdonítanak a műanyag babáknak. És egyértelművé teszi, hogy a kirakati bábuk a korszellem kifejezői.

A kirakati bábuknak nem csak hízniuk kell, az öregedés is a program része. Ebben elsősorban a C&A az úttörő. Kopaszodó halánték, gyér haj, kis ráncocskák és plusz kilók tükrözik vissza a valóságot. 15 üzletben állították ki az úgynevezett Best-Ager babákat, köztük némelyik XL-es méretet hord. A cég szerint a lakosság fejlődésével akarnak együtt haladni, és figyelmetlenség lenne elhanyagolni a nagyobb ruhaméretekkel rendelkezőket. Az öreg és kövér nem egyenlő a csúnyával – állítják.

A kirakati bábu és a szűk nadrág esete – VIDEO

2010/07/16

A kirakati bábu és a szűk nadrág esete

2010/07/13

Kirakati bábú szűk nadrágban

A nadrág a nők és a férfiak számára is az egyik legkedveltebb ruhadarab. A kirakati bábu öltöztetésénél különösen a műbőrnadrág számít nehéz esetnek, mivel ennek gyakran nagyon szorosan kell a testre simulnia.

A nadrág felhúzása a babára csak fekvő helyzetben lehetséges, de ez még a kisebb probléma, a neheze a csípő és a popsi tájékán jön. A szűk állása miatt gyakran alig lehet rendesen felhúzni a nadrágot, pláne elöl összegombolni. Persze nem olyan nagy nehézség a kirakati bábura felhúzni a nadrágot, a problémát sokkal inkább maga a nadrág jelenti. A műbőrnadrágok és a lakk nadrágok az anyagukból adódóan igen hajlamosak a szakadásra a varrásnál. Bár valamennyire elasztikusak és nyújthatók, de természetesen ennek vannak határai.

Ha már fent van a nadrág a babán, begombolva, becipzárazva, a nadrágot még a helyére kell igazítani. Lehetőleg ne a körmeinkkel fogjuk meg a nadrágot és így húzzuk, az anyag már valószínűleg eléggé meg van nyújtva. Hogy mennyire, az legjobban a combnál, csípőnél és fenéknél lévő varrásokon látszik. Fektessük rá mindkét tenyerünket, és próbáljuk meg így a nadrágot a megfelelő helyzetbe csúsztatni. Itt szükség lehet egy segítőre is, aki a kirakati bábut tartja és arra is figyel, hogy tévedésből nehogy elszakítsuk a varrásokat.

A farmer-, szövet- és sztreccs nadrágokkal csak az a probléma, hogy helyesen kell állniuk. Ezeket már erősebben is megragadhatjuk, az anyag ki fogja bírni.

Kirakati bábú nagdrágban

Az ülő kirakati bábunál az egész még bonyolultabb, itt egyik nadrág sem passzol a megadott méretben (36/38). Ülő babákra a testhelyzetüktől és lábtartásuktól függően a 40/42-es méretekre lesz szükség, hogy a nadrágot elöl össze lehessen zárni. A kisebb méreteket csak combig lehet felhúzni, itt már nagyon szűk lesz. Előfordulhat, hogy csak a 42/44-es méret fog passzolni a babára. Hogy a nagyobb méret ellenére sikerül-e elérni a kívánt hatást, csak akkor tudjuk megítélni, ha kipróbáljuk és a nadrág jól áll.

A kirakati babák felhasználási lehetőségei

2010/07/10

hna design – belsőépítészet, lakberendezés, színtervezés

A próbababa, mint dekoráció a lakberendezésben. Ruhaipari múltamból (és hát néha jelenemből is) adódik, hogy odavagyok a próbababákért. Szinte mindegy, hogy régi vagy új, kissé feslett-e vagy hibátlan, mintás-e vagy egyszínű, …

Publish Date: 01/17/2010 18:02

http://www.hna-design.hu/blog/?p=1316

VÁRÓCZI Üzletberendezés – Shopfittings – Ladenbau

Egyedi üzletberendezések, kirakati és próbababa, vitrin, vállfa gyártása és forgalmazása. AZONNALI kiszállítás RAKTÁRRÓL!

Mennyire meghatározó a kirakati bábuk beszerzésénél a bőrszín? -VIDEO

2010/07/02

Kategória: Kirakati Bábú, VIDEOK — Címke: — admin @ 09:50

A kirakati bábu megfelelő parókájának kiválasztása a hatásos árubemutatás érdekében – VIDEO

2010/06/30

Kategória: Kirakati Bábú, VIDEOK — Címke: — admin @ 12:28

Mennyire meghatározó a kirakati bábuk beszerzésénél a bőrszín?

2010/06/29

Kategória: Kirakati Bábú — Címke: — admin @ 13:48

kirakati bábúk


A kirakati bábuk manapság sokféle színvariációban kaphatók. A választékban az élethű színvariációktól kezdve, mint pl. a különböző világos- vagy sötétbőrű tónusok, az olyan divatszínekig, mint az arany, ezüst, fehér vagy fekete, megtalálhatunk mindent.

Az AFP hírügynökség egy aktuális cikke kimutatta, hogy a színes, illetve sötétbőrű kirakati bábuk gyártói viszonylag nehezen értékesítik termékeiket olyan fontos európai piacokon, mint Németország, Ausztria vagy Franciaország. Az ezeken a piacokon jelenleg messze leggyakrabban eladott kirakati bábuk világos bőrűek európai arcvonásokkal.

Ezek a tapasztalatok ellentétben állnak azokkal, amelyekre az említett gyártók az inkább multikulturálisan meghatározott piacokon, mint pl. Nagy-Britannia vagy az Amerikai Egyesült Államok, tesznek szert. Ez lehetne egy irány, amely felé a népesség összetételében lassan a sokféleség felé változó piacok, mint Németország, a jövőben elmozdulhatnának.

A kiskereskedők ezt a fejlődést előrelátóan már a kirakati bábuk beszerzésénél figyelembe vehetnék, azáltal, hogy felismerhetően más etnikai hátterű kirakati bábukat is vásárolnak és használnak. Persze alternatívaként az is elképzelhető lenne, hogy egészen lemondanak az élethű kirakati bábukról, és ehelyett absztrakt, futurisztikus vagy teljesen arcnélküli babákat használnak az aktuális divatszínekben, mint a fehér, fekete, arany vagy ezüst.

A kirakati bábu megfelelő parókájának kiválasztása a hatásos árubemutatás érdekében

2010/06/25

Kategória: Kirakati Bábú — Címke: — admin @ 13:02

kirakati bábúk

A kirakatrendezők gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogyan tudnák a kirakati bábut lehetőleg tetszetősen „színpadra állítani”. Ilyenkor kerülnek gyakran bevetésre a parókák, hogy a kirakati bemutatót a vevők elevennek és valóságközelinek érezzék. A kirakati bábu szállítmány többnyire nem tartalmazza a parókákat. Ennek az az oka, hogy a paróka-dizájn gyakran a divatirányzatoknak van alávetve. Így a kirakatrendezők jobban szeretik a megfelelő parókát alkalmanként kiválasztani. A paróka elsősorban a realisztikus női kirakati bábu által prezentált női divat bemutatásánál elengedhetetlen. Így az aktuális tavaszi kollekció bemutatásánál gyakran klassz rövid frizura kerül bevetésre, míg az őszi és téli divat modelljeinél a hosszúhajú paróka népszerű. Mindenesetre a paróka használata nem mindig hangsúlyos: főként a trendi egyszínű, stilizált kirakati bábu esetében nem az. Ennél a fajta kirakati bábunál nyugodtan lemondhatunk a paróka alkalmazásáról, ami nélkülözhetővé teszi, hogy kövessük a váltakozó frizuradivatot. Ugyanez érvényes a fej nélküli kirakati bábura.

Másként fest a dolog a férfi kirakati bábu esetében, itt a póthaj bevetése nem feltétlenül szükséges. Egyrészt mert sok férfi kirakati bábut megmintázott hajjal szállítanak, másrészt mert a férfi babák haj nélkül is egész vonzónak hathatnak. Ha a megmintázott haj nem felel már meg a divatszellemnek, úgy szükség esetén befedhető egy divatos parókával. Ugyanez vonatkozik a kopasz férfi-babákra, mert ebben az esetben például a téli férfidivat bemutatásánál a hiányzó hajat egész egyszerűen eltakarhatjuk odaillő kiegészítőkkel, pl. divatos kötött sapkákkal vagy kalapokkal. Miközben ezeket a kiegészítő árukat alkalmazzuk, két legyet ütünk egy csapásra. Ha mégis szükség lenne férfi parókára, a divatos trendfrizurák közül ajánlott választani.

kirakati bábú

Ezek a példák mutatják, milyen sok múlik manapság a kirakatrendezők improvizációs készségén. A parókák dekorációs célokra történő beszerzésénél a jövedelmezőségre is figyelemmel kell lenni, ezért kizárólag műszálból készült parókákat ajánlatos alkalmazni. Ezek a parókák lényegesen olcsóbbak, mint a körülményesen összekötözött valódihaj parókák, amelyek gyakran a sokszorosába kerülnek. Emellett a műszőrparókák ma már elképesztően valódinak néznek ki, és ezért a felmerülő költségek tekintetében ez a legjobb választás. Összességében nézve a parókák bevetése a kirakati dekorációban mindenképpen megéri, jóllehet a sikere a tényleges értékesítésben nehezen mérhető.




Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:  
E-mail cím:  





H-5600 Békéscsaba, Bajza u. 15.   -   Telefon: +36 66 441-078   -   Fax: +36 66 325-584  
Webdesign: Viharsarok WebStúdió

Copyright © 2010 M-Plast Kft.

Kirakati Babák | Képkeretek | Ajtódíszek | Bútordíszek | Mennyezeti Díszítő Elemek | M-Plast Kft.