
Kirakati baba magassarkúban
A kirakati babák lábbelije mindenképpen szükséges eszköze a dekorációnak, a végeredmény céljától függően. Ha például lovaglócsizmákat szeretnénk eladni, vagy a lovas egyesületben szeretnénk egy kirakati babát felállítani teljes lovaglóruhában, a lovaglócsizma nagyon is szükséges része a felszerelésnek. Ebben az esetben aligha lenne használható a strandpapucs.
Aki azt a feladatot kapja, hogy lábbelit adjon rá egy kirakati babára, nincs irigylésre méltó helyzetben. Ugyanis minél magasabb a cipő vagy csizma szára, annál nehezebb felhúzni a lábra, főleg ha még a cipzár is túl rövid vagy teljesen hiányzik.
Aki már húzott cipőt gyerekre, az tudja, hogy egész szépen meg lehet izzadni, amíg megfelelően áll a cipő és emellett ismerjük azt a jelenséget is, hogy a gyerekek olykor ellenállnak. Ez a probléma a kirakati babáknál nem csak olykor merül fel, ők mindig ellenállnak. A baba lába merev és az is marad, úgyhogy a cipőnek kell igazodnia.
Ne feledjük: a gyerekeknek mindig egy számmal nagyobb cipőt veszünk, kirakati babáknak modelltől függően (strandpapucs és nyitott cipők kivételek) legalább egy számmal nagyobbat.

Teljesen felöltöztetett kirakati baba
A cipő fel- és lehúzása úgy megy a legjobban, ha a babát ehhez a földre fektetjük. A biztonság kedvéért vegyük le a kezeit is, így elkerülhetjük, hogy véletlenül az ujjaira lépjünk. Soha ne próbáljunk meg cipőt fel- vagy lehúzni a kirakati babáról álló helyzetben, akkor sem, ha azt gondoljuk, hogy abszolút stabilan áll. Pont a legérzékenyebb pontján, a talapzatnál destabilizáljuk ezzel a babát. Csak egy kis rántás a megakadó cipőn, és a baba eldőlhet, anélkül hogy megakadályozhatnánk. Ne bízzunk túlzottan a talapzatban, az is ki van téve a fizika törvényeinek.